Veszélyes anyagok

Az elektronikai termékek veszélyesanyag-tartalmának korlátozásáról (a RoHS-szabályozásról: Restriction of Hazardous Substances) bevezetéséről az Európai Parlament és Tanács az 2002/95/EK irányelvében, a RoHS1. irányelvben döntött. Hazánkban az irányelvet átültető 16/2004. (X.8.) KvVM rendeletet 2006. július 1-jétől kellett alkalmazni.

Az Európai Unióban a szabályozás 2008-2010. között felülvizsgálatra került, és így született meg a RoHS1. irányelvet váltó, az Európai Parlament és Tanács 2011/65/EU irányelve, a RoHS2. irányelv, melyet a hazai jogba a 374/2012. (XII.18.) Korm. rendelet ültetett át.

Milyen anyagokra vonatkozik a korlátozás?

A szabályozás szerint hatféle vegyi anyagot nem lehet a jogszabályban meghatározott mértéket meghaladóan alkalmazni az elektromos készülékekben. Ez a 6 anyag az ólom, a higany, a kadmium, a hat vegyértékű króm, valamint a polibrómozott bifenilek (PBB) és a polibrómozott difenil-éterek (PBDE).

Mit kell tudni a RoHS-szabályozás által korlátozott anyagokról?

Ólom (Pb)

Az ólom káros hatásairól már biztosan sokat hallottak az ólmozott benzin kapcsán, hiszen a lakossági ólommérgezés elsődleges forrása az ólmozott benzinnel működő gépkocsik kipufogógáza volt. Kevesebben tudják azonban, hogy a képcsöves berendezések is tartalmaznak ólmot, nem is keveset: tévé és számítógép-monitorokban akár több kilogramm ólom is található, ezzel csökkentették (és ezen technológia alkalmazása során csökkentik ma is) a képcső elektronsugárzását. Nyomtatott áramköri lapokon is használtak ólomrögzítéseket korábban, továbbá akkumulátorokban is alkalmaztak ólmot. Az emberi egészséget ezen berendezések esetében az ólom akkor veszélyezteti, ha nem megfelelő hulladékfeldolgozás esetén a talajba kerül. A talajból ugyanis az ólmot a növények felszívják és raktározzák (akkumulálják), így az ólom feldúsulhat a szennyezett talajon termesztett növényekben, majd a táplálékláncban a növényt fogyasztó állatokban, végül a tápláléklánc csúcsán álló emberben is. Az ólom felszívódása a tápcsatornából felnőttekben átlagosan 10%, de csecsemőkben és kisgyermekekben 50% (belégzés útján az ólom felszívódása 50%-os). Az éhezés, a kalcium, foszfor, szelén vagy cink-hiányos táplálkozás tovább növeli a felszívódás mértékét. Az ólom károsítja a vesét és az ivarszerveket, gyerekeknél és magzatoknál (tekintettel arra, hogy részben áthatol a placentán) fejlődési rendellenességet okoz.

Higany (Hg)

Régi elektromos berendezések kapcsolóiban, reléiben, esetenként akkumulátoraiban található higany. Ezenkívül az energiatakarékos izzók is higanyt tartalmaznak.

A lakossági higanymérgezés fő forrása az élelmiszer, hiszen a higany – hasonlóan az ólomhoz és más nehézfémekhez – akkumulálódik, feldúsul a higannyal szennyezett talajon termesztett növényekben és a növényt fogyasztó állatokban. Kiemelkedő veszélyforrást jelentenek ebből a szempontból a vízi élőlények: halak, rákok, kagylók. A tengerekbe, tavakba kerülő higanyt a baktériumok (metanogén baktériumok) szerves vegyületté, metil-higannyá alakítják, mely bekerül a táplálékláncba.

A higanymérgezés egy korai, ma már tankönyvi példája a japán Minamata-öbölben történt mérgezés. A XX. század közepén az öböl partján található vegyi üzem az ecetsav előállításához szükséges acetaldehidet gyártott, mely gyártási folyamat során katalizátorként szervetlen higanyt használtak, az üzem higannyal teli hulladékát pedig az öbölbe öntötték. Először a halak kezdtek kipusztulni, majd az öböl partján élő macskák kezdtek furcsán viselkedni: úgy „táncoltak”, mintha be lennének rúgva (ezért először táncolómacska-kórról kezdtek beszélni az emberek). Később a minamatai gyerekeknél súlyos agykárosodást mutattak ki, azóta nevezik a higanymérgezést Minamata-kórnak is.

A higany sejt- és idegméreg, súlyos fejlődési rendellenességeket okoz, így – hasonlóan az ólomhoz – a magzatok, csecsemők és kisgyermekek különösen veszélyeztetettek.

Kadmium (Cd)

Kadmiumot az elektronikai termékekben elsősorban félvezetőként, infravörös érzékelőként vagy ellenállásként alkalmaztak, továbbá elemekben és akkumulátorokban található meg a mai napig. Az elektronikai termékekben található kadmium – hasonlóan az ólomhoz és a higanyhoz – akkor okozhat gondot, ha víz- vagy talajszennyezés útján bekerül az élelmiszerláncba (a növények, elsősorban a gabonák és a burgonya akkumulálják), az élelmiszerekkel pedig az emberi szervezetbe. A táplálékkal (80%-ban növényekkel) bekerült kadmium 5-20%-a szívódik fel, 50-75%-ban a májban és a vesében halmozódik fel, de a csontozatot is károsítja (ennek eredménye az itai-itai betegség). Felezési ideje (és ezáltal ürülése a szervezetből) rendkívül hosszú, 20-30 év. Kalcium-, cink- és vashiányos szervezetben a kadmium fokozottan felszívódik.

A kadmium a rákkeltő anyagok listáján a „TOP 10-ben” van! A teljesség kedvéért fontos megjegyezni, hogy a kadmium nagymértékben (50%-ban) a légutakból is felszívódik, és a dohányfüst egy igazán jelentős veszélyforrás a lakosságnak.

Hat vegyértékű króm (Cr6+)

A króm egy speciális elem: oxidációs állapotától függően ugyanis esszenciális elemként és méregként is viselkedhet. Az ún. 3 vegyértékű króm (Cr3+) esszenciális elem, megfelelő mennyiségben fontos az emberi szervezet számára, a 6 vegyértékű króm (Cr6+) azonban toxikus, ráadásul bizonyítottan rákkeltő (karcinogén), továbbá DNS-károsító hatású (mutagén) és magzatkárosító (teratogén) is.

Az elektronikai termékekben elsősorban korróziógátló anyagként használták fel korábban a 6 vegyértékű krómot (abszorpciós hűtőkben ma is használják a jogszabály által megengedett mennyiségben). Ezen termékek nem megfelelő hulladékkezelése során a méreganyag a talajon és a vízen keresztül az élelmiszerekből és az ivóvízből juthat az emberi szervezetbe, ahol elsősorban a májban és a vesében halmozódik fel. Többek között gyomorrákot okozhat, és nagymértékben károsítja a hímivarsejteket is, ezáltal reprotoxikus hatása is van.

Polibrómozott bifenilek (PBB) és polibrómozott difenil éterek (PBDE)

Ezek a szintetikus vegyületek a természetben nem találhatók meg. Az elektronikai berendezésekben égésgátló bevonatként alkalmazták a műanyag alkatrészeken. Kutatások rákkeltő, mutagén, reprotoxikus hatást, fejlődési rendellenességek előidézését és idegrendszeri károsító hatásukat mutatták ki.

Ha a klórtartalmú műanyag (PVC) alkatrészeket a normál hulladékégetési eljárások során égetik 700-800 fokon, akkor a dioxin néven ismert anyagok (PCDD: poliklórozott dibenzo-dioxin, PCDF: poliklórozott dibenzo-furán, TCDD: tetraklór-dibenzo-dioxin) keletkezik, melyek egyes kutatások szerint rákkeltő anyagok.

A vietnami háború idején az amerikai hadsereg dioxinokkal szennyezett anyagokat használt a dzsungel ritkítására, amelyet repülőgépekről permeteztek (ún. agent orange). A háborút követő évtizedekben a vietnami lakosság körében bizonyos daganatos megbetegedések, gyerekeknél pedig fejlődési rendellenességek számának jelentős növekedését tapasztalták.

Humán toxikológiai jellemzői egyelőre ellentmondásosak, de az biztos, hogy a veszélyes hulladékok égetésére speciális szabályok vonatkoznak (pl. sokkal magasabb hőfokon, 1200 fok fölött kell őket égetni), és a hulladékégetők dioxin-kibocsátása is korlátozva van (folyamatos mérést és ellenőrzést igényel). Ezért kiemelt fontosságú a műanyag-hulladékok és a műanyagokat is tartalmazó berendezések szelektív gyűjtése és speciális feldolgozása.

A RoHS-szabályozás változása 2019-től

A 2016/155. számú Magyar Közlönyben jelent meg a RoHS-szabályozás módosításáról szóló 307/2016. (X.13.) Korm.rendelet. Ez, összhangban az uniós szabályozással, az eddigi hat korlátozott anyag (Pb, Hg, Cd, Cr (VI), PBB, PBDE) mellett – 2019. július 22-i hatályba lépéssel – bevezet további négy korlátozás alá kerülő anyagot. Ezek a következők:

  • DEHP: bisz(2-etilhexil)-ftalát
  • BBP: benzil-butil-ftalát
  • DBP: dibutil-ftalát
  • DIBP: diizobutil-ftalát

A ftalátok

A ftalátok olyan szerves vegyületek, melyek nem képeznek erős kémiai kötéseket. Jellemzően lassú, hosszú ideig tartó párolgással szabadulnak fel a különböző termékekből. Műanyagok (főleg a PVC) lágyítására használják ezeket az anyagokat, annak érdekében, hogy a termékek kellően rugalmasak legyenek. Számos műanyag használati cikkben megtalálhatók: például padlóban, lambériában, műanyag burkolatokban, egészségügyi termékekben (oxigénmaszkok, katéterek, vértasakok), gyermekjátékban, autóalkatrészekben, valamint elektronikai eszközökben is.

A nehezen lebomló ftalátok a legelterjedtebb szennyező anyagok, gyakorlatilag minden ember vérében, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutathatunk ftalátszennyezést.

A szervezetbe elsősorban élelmiszerrel – a csomagolóanyagokról –, valamint porral belélegezve kerülhetnek. A ftalátok használatát az Európai Unióban a szaporodási képességet (DEHP, BBP, DBP, DIBP), illetve a gyermek fejlődését károsító hatásaik (DEHP, DBP, BBP, DINP, DIDP és DNOP) miatt korlátozzák. Egyes ftalátok a hormonrendszerbe avatkozva korai pubertást okoznak, a férfiak esetében reprotoxikus hatást idéznek elő. A ftalátok át tudnak jutni a placentán, és a gyermeket már az anyaméhben is károsítják.

Kivételek a RoHS-szabályozás alól

A RoHS-szabályozás nemcsak határértékeket állapít meg az egyes veszélyes anyagok alkalmazhatóságára, hanem egyre növekvő számú kivételt is enged a szabályozás alkalmazása alól, az alternatív megoldások rendelkezésre állását, a technológiai és gazdaságossági megvalósíthatóságot figyelembe véve. Ilyen kivételt képeznek például az abszorpciós hűtőgépek, amelyek még ma is (2017-ben) tartalmazhatnak hat vegyértékű krómot.

Egyéb veszélyes anyagok a régi elektronikai eszközökben: azbeszt, PCB és PCT

Bár a RoHS-szabályozás maga nem vonja hatálya alá az azbesztet, a PCB-ket és a PCT-ket, mint elektronikai készülékekben alkalmazásra kerülő veszélyes anyagokat (ennek oka, hogy ezen anyagok betiltását már korábban más jogszabályok megtették), mivel a régi készülékeink esetén még előfordulhat, hogy ezen anyagokat is tartalmazzák, álljon itt most egy rövid ismertető ezen tiltott anyagokról is.

Azbeszt

Az azbesztről, erről a szálas szerkezetű, a természetben előforduló szilikát ásványról már biztosan sokan hallottak, elsősorban az építőiparban használt azbesztcement palatetők és szigetelések alkalmazása kapcsán. Kevesebben tudják azonban, hogy járművekben fékbetétek és kuplungtárcsák esetében, valamint kiváló hőálló tulajdonsága miatt hőálló védőruhaként, továbbá villamosipari szigetelőkben, valamint magas hőmérsékletű berendezésekben (pl. kazánokban és tűzhelyekben) is alkalmazták korábban. Sérülésmentes állapotban nem okoz egészségügyi problémát, de a termékek kopása, elhasználódása által a levegőbe került azbeszt súlyosan egészségkárosító. Az azbeszt könnyen hasad hosszában, így 0,1 – 0,2 mikométer átmérőjű szálak kerülhetnek belégzéssel a tüdőbe, ahol az alábbi három betegséget okozhatják:

  • azbesztózis: szöveti hegek okozása a tüdőben, melyek daganatos megbetegedést nem, de nehézlégzést és gyulladást okozhatnak;
  • tüdőrák: az azbeszttel kapcsolatos legtöbb haláleset kiváltó oka; jellemzően azbeszttel hosszabb időn át dolgozó vagy azzal hosszabb időn át érintkező embereknél alakul ki;
  • mesothelioma: a rák egy speciális esete, mely a tüdő, a mellkas, a has és a szív vékony hártyáján fordul elő, és szinte mindig kapcsolódik az azbeszttel való érintkezéshez.

Az azbeszt alkalmazását és használatát a 1999/77/EK irányelv betiltotta. Az uniós szabályt hazánk a csatlakozást követően ültette át a hazai jogrendszerbe a 41/2000. (II. 20.) EüM – KöM rendelet formájában, mely 2005. január 1-től megtiltotta az azbeszt tartalmú termékek forgalmazását és felhasználását.

Poliklórozott bifenilek (PCB) és poliklórozott terfenilek (PCT)

Ezek az anyagok hatásukat tekintve hasonlóak a RoHS-szabályozás által érintett PBB-khez és PDDE-khez. Az elektronikai berendezésekben égésgátló bevonatként alkalmazták a műanyag alkatrészeken. Kutatások rákkeltő, mutagén, reprotoxikus hatást, fejlődési rendellenességek előidézését és idegrendszeri károsító hatásukat mutatták ki. Nem megfelelő körülmények közötti égetésük során dioxin keletkezik.

A PCB-k a „halálos tizenkettő” egyik vegyületcsoportja (az elnevezés Dr. Darvas Béla toxikológustól származik), ún. perzisztens szerves szennyező (POP-vegyület; persistant organic pollutant). A POP-vegyületek közös jellemzője, hogy a környezetben nagyon lassan, nehezen vagy egyáltalán nem bomlanak le. Lebomlásuk a vegyületben található klóratomok számától függ: minél több klóratom található bennük, annál kisebb esélye van annak, hogy természetes úton lebonthatók (jellemzően a 4 vagy több klóratomot tartalmazó molekulákkal már a mikroorganizmusok sem tudnak mit kezdeni). A POP-vegyületek betiltását a 2001-es Stockholmi Egyezmény fogalmazta meg, melyet Magyarország a 2008. évi V. törvény formájában hirdetett ki.

A PCB-k használatának korlátozásáról és 2010-es betiltásáról a 96/59/EK irányelvet átültetető 5/2001. (II.23.) KöM rendelet rendelkezett.

Figyelem!

Láthattuk, hogy sok veszélyes anyag a ma kapható készülékekben már nem vagy csak korlátozott esetekben és mennyiségben található meg. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a régi készülékek rendeltetésszerű használatuk során sem okoznak problémát, a bennük alkalmazott összetevők toxikus (mérgező) hatása a használat során nem jelentkezik. Azonban kiemelten fontos, hogy az elektronikai berendezéseket meghibásodásuk esetén szakszervizzel javíttassuk, továbbá a berendezésekből származó hulladékot szelektíven gyűjtsük, mert nem megfelelő hulladékkezelés esetén a környezetre és ezáltal az emberre is jelentős veszélyt jelenthetnek ezek az anyagok.

Források: ezen oldal összeállításához felhasználtuk a www.kockazatos.hu oldalon található információkat is.

Ezen oldal megfelel a 197/2014 (VIII.1.) számú, az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet 7.§ a)- c) pontjában foglalt tájékoztatási kötelezettség teljesítésének.